Maraton 2018-19 felkészítő tréning 33.
Új Év

2019. 01.02.
33.nap

Fáradtnak éreztem magam és kissé ideges is voltam, elvileg pihenőnap a futás szempontjából, de valami nem stimmel. Nem találom a helyem, állandóan aludnék, és a sok kávé sem segít. Ledőltem többször is, talán a félmaraton szedett ki belőlem sokat, vagy a dolgaim nem megfelelő alakulása. Nem tudom. Lehet, minden egy nap jött ki belőlem.  Nem ülhetek idebenn, várva valamire, várva, hogy megjön az ihlet. Majd, fél ötkor azt mondtam; Ki innen, ki a megoldatlanságból. Felöltöztem(futiba) és kimentem futni. Mint az kiderült, a lehető legjobb döntést hoztam. 🙂

A mai menü:week9day33 Egy óra a szabadban. Próbálok nem a gondjaimra figyelni. Visszatérni a céljaimhoz.
Meleg volt, mármint az évszakhoz képest. A polar felső alatt, most csak egy futó trikó volt, ami ugye nem melegít, mint a hagyományos. Nem készültem csak egy kis laza átmozgató futira. Az új cipőt akartam bejáratni. img_20190102_154653795627724.jpg
Eddig, Adidas és Asics cipőket vettem, de most Kalangi-t. A problémám az, hogy aszfalton futok, illetve ez inkább a cipőimnek probléma. 500km körül a talpuk elkopik. Most másképp néztem a vásárlást, és kerestem más anyagból készült cipőt. A szokásos Decathlon beszerző utamon, most jobban szemügyre vettem ezt a márkát, amit eddig is használtam, öltözet és kiegészítők formájában, de cipőm még nem volt. Itt találtam rá. Mivel 22€, így azt mondtam próba cseresznye.

rt-share-221501035954.png

Megindultam, s közben eszembe jutott, futok időközönként intenzívebb tempóban. Így is volt. 20-30 másodpercekre begyorsultam, majd vissza. De a lendület vitt tovább, a cipő meg erre van kitalálva, teljesen más érzés volt a talajfogás. A talprésze pont ott vastagabb, és puhább, ahol én szoktam földet érni. Nem tudom miért, de elkezdtem gyorsulni. Nem volt szándékomban, de nem tudtam leállni.
Végig jól éreztem magam, és a részidőket hallva, még erősebb volt a hit, hogy ez most rekord lesz. Nem járt semmi rossz a fejemben, csak a légzésem, és a lépések voltak fontosak. A zene pedig a maradék helyet is kitöltötte az elmémben. Ez az igazi szabadság.

rt-share-231975014395.png

10. kilométer teljesítve, a fülemben pedig csak időt akarom hallani. 49:29! Igen ez az! Nagyon örültem, de nem álltam le a maradék távot is végig nyomtam. Majd 12km, alig több mint egy óra alatt. A cipő bevált, és gazdagabb lettem két új rekorddal is.

new year new rcord2

Az évem már jól kezdődik. 33km és 3 új saját rekord. Szeretném, még az idei évben, hogy az élet más területein is ilyen kitartó, következetes és sikeres legyek!

A Facebook-on is megtalálsz!
Rólam
Üdvözöllek, Gyuri Zoltán vagyok. Több mint 7 éve foglalkozom Online Marketing eszközök, rendszerek, használatával, tanulmányozásával és oktatásával. Hálózatépítéssel és Affiliate rendszer építésével.
QRcod
qr kód
Rólam irták
Hozzászólás: 2015-03-21 - 10:23
Kedves Zoli! Nagyon köszönöm a munkádat sokat segítettél vele. Ha ezek az oktató videók nincsenek valószínű nem tudom használni a termékeket. Ami külön tetszik hogy érthetően és részletesen beszélsz mindenről. Meg egyszer köszönöm és legyen szép napod! Baráti üdvözlettel: Turi István
Hozzászólás: 2015-02-18 - 21:27
Köszönöm Zoltán, hogy végre mar nincs görcs a gyomromban, hogy tutenek érzem magam. Kezdek a videóid alapján önmagamra lelni, és használni az oldalt! S ráadásul elvezem! Jó tanár vagy! Ibolya -honeymoney
  Hozzászólás: 2015-02-02 - 15:51
Köszönöm Gyuri Zoli, hogy ismét a támogatásodat élvezhetem, köszönöm hogy a szponzim vagy. Az a segítség, ami tőled jön nekem és itt másoknak is fog, értéket képvisel. Ne add magad “olcsón” mert annak híg a leve. Egy olyan értéket képviselsz, aminek hiánya az igazi veszteség. Amikor kb fél évvel ezelőtt elkezdted a Pure Leverage-t tanulmányozni, anyagokat fordítani, tök egyedül voltál, de tudtam, hogy meg fogod csinálni, mert ez a Tiéd. Én tudom, hogy az első számú ember vagy, hálás és büszke vagyok Rád! Korsós Betti Tudatos Szupernagyi