Miért csak 2% lesz sikeres az MLM-ben?

Miért csak 2% lesz sikeres az MLM-ben?

Front view studio shot of stressed middle aged businessman, fighting with problems, wearing formal attire. Head between arms, looking down. Sitting at desktop office computer.

Miért nem jelentkezik senki?

Valljuk be őszintén, az MLM cégekhez csatlakozók legalább 60%-a belépés után nem csinál semmit, egy 30% aki szintén próbálkozik, de hamar elakad, és 10% aki ráérez és sikereket ér el, és 2-5% ebből aki eléri azt a vagyont, üzleti szintet amiért a legtöbb ember elindul az üzletben!
Gondolhatnánk azt, hogy ez igazságtalan, de hát az olimpiai dobogóra is csak 3 ember áll fel, pedig a legtöbb gyerek, ifjú úgy indul neki, hogy ő a sportág legjobbja akar lenni, jó esetben!

Persze vannak hobbi sportolók, de aki eredményekre hajt, azok számára fontos a kihívás, és akkor is hajtanak, ha esetleg esélytelenek, vagy sorba kimaradnak a döntőkből a felkészülés alatt! Aki eredményt akar, az nem kispórolni akarja az edzést, és nem puha kezű edzőt akar, hanem olyat aki a legtöbbet hajtja ki belőle.

Azt szokták mondani, hogy egy egy ember sikerénél, csak a jéghegy csúcsa ami látszik, abból ahogy készül a sikerre, a nagy része nem látszódik! Nos nézzük miért is akad el a legtöbb ember a hálózatépítés elején!

Túl nagy elvárások, félreértett ígéretek, tudatlanság!

Az MLM hirdetések sohasem a szerénységről szólnak, nem arról, hogy milyen kemény munka a kapcsolatépítés, tájékoztatás, a marketing, az online népszerűsítés stb. hanem a legtöbbször a sok pénz lehetőségéről, és az egyszerűségről szólnak! Csak két embert hozz, vagy pénzt kereshetsz anélkül, hogy másoknak szólsz, csak ennyi, csak annyi szólnak a kedvezőbbnél kedvezőbb ajánlatok és az emberek vagy leintik szkeptikusan, hogy ez hülyeség, átverés, vagy pedig túlzottan belelkesednek, és azt hiszik azzal, hogy belépnek egy MLM hálózatba, azonnal „alanyi jogon” jönni fog a sok pénz!

Az MLM-ben nem az a legjobb, hogy könnyebb lenne benne sok pénzt keresni mint más munkával, hanem az, hogy ha beletanulsz és ügyes vagy akkor a hatástöbbszörözés által, már nemcsak a saját munkád után keresel pénzt, hanem ahogy szaporodik a csapatod, egyre kevesebb munkával egyre több pénzt kereshetsz, korlátlanul és passzívan! Tehát nem könnyebb munka, hanem ugyanazzal az idővel és erőbefektetéssel, sokkal nagyobb lehetőségeid lehetnek, mint amikor csak a magad 24 órájára támaszkodhatsz!

Nos, amikor erre ráeszmél az ember, és szembesül a feladatokkal, a napi kötelező rutinnal, a képzés a fejlődés fontosságával, a komfort zóna elhagyásának szükségével, akkor sokan visszalépnek, leállnak, és jobb esetben maradnak „csak fogyasztók!” De ez kevés MLM cégnél fordul elő.

A legtöbb helyen a pénz szagára gyűlnek a startolok, és ha nem jön a pénz, sőt kötelező vásárolni mondjuk, hogy ne essünk ki a rendszerből, akkor a termékfogyasztással is fel szoktak hagyni! Szóval az első akadály ami az utunkba áll mi vagyunk, és amikor a saját magunk által felállított korlátokon nem akarunk átlépni! Az ígéret tetszett, de a hozzá vezető út már nem annyira vonzó, hogy érte kilépjünk a komfort zónánkból! Még nem szúr eléggé a szög, szokták mondani!

Online hálózatépítés – félreértett ígéretek, tudatlanság, rossz attitűd!

Valljuk be őszintén a hagyományos MLM módszerek – névlista, meghívás, prezentáció, lezárás, után követés – sokak számára egyből tagadást váltanak ki, mindent akarnak csak azt nem! Nem hogy beszélni nem akarnak erről a környezetüknek, hanem még ha rákérdeznek mit csinálsz, hol voltál akkor is inkább mismásolnak, kerülik a választ, nehogy meg kelljen mondani, hogy MLM-be kezdtek! Az ilyen emberek számára szinte csoda számba megy, ha találkoznak ezzel a szóval, hogy online hálózatépítés!

És valahogy úgy jön le számukra a dolog, mintha ez valami teljesen más világ lenne, – a honlap dolgozik helyettem a nap 24 órájában – és igazából nekünk csak kezelni kell a jelölteket akik vásárolni vagy csatlakozni akarnak!

Ha valakinek az attitűdje rossz, és egyszerűen csak azért akar online dolgozni, mert a könnyebb utat szeretné, mert nem akarja felvállalni nyilvánosan mivel foglalkozik, vagy csupán a kevesebb munkát keresi, esetleg, úgy gondolja így megússza a kommunikációt, az emberekkel való valós találkozást az könnyen vakvágányra fut, és csalódni fog!

A tapasztalatom szerint az online hálózatépítés – bár valóban kikerülhető vele a személyes környezet, a barátok stb „zaklatása” – sokkal több időt, „tudományt” és türelmet igényel!

Mert amíg az offline építkezésnél, már meglévő kapcsolatokra, bizalomra építünk addig, online egy teljesen idegen környezetben először ezt a bizalmat meg kell teremteni felénk, „idegenek” felé!

Nem működik?

Az online hálózatépítés tehát működik, csak nem szabad félreérteni és olyat várni tőle ami irreális! Ez olyan mintha mondjuk, Budapest legszebb kerületében, valahol a hegyekben, gyönyörű kilátással kapnánk ingyen egy telket, hogy ott lakjunk! Azt is megmondják, hogy hol kell építőanyagot venni, hol találsz szakembereket, DE az építkezést neked kell levezényelni!

Neked kell megvenni a hozzávalókat, neked kell dolgozni, szakembereket találni, végig ott lenni, felügyelni hogy jól menjenek a dolgok! És majd ha felépült a ház akkor örömmel beköltözni és élvezni egy életen át! Ilyen a hálózatépítés is! Kapsz a cégedtől jó esetben  professzionális online eszközöket, honlapokat, videókat, webirodát, oktatást, teljes infrastruktúrát kiszolgálást az egész világra! De ezeket használni kell tudni, és működtetni kell, mert különben semmi hasznukat nem látod!

Sokan valami ilyen álommal jönnek be az üzletbe, hogy itt majd kapnak ingyen honlapot, webáruházat ami majd termeli számukra a pénzt!

És van olyan aki még meg is sértődik, hogy belépett – általában max. egy termékkel – és semmi se történik a honlapján, se vásárlás se csatlakozás!

Van olyan is , aki arra is áldozz, hogy vesz saját domain nevet, és esetleg felépít rá, vagy felépített mással egy pld. WordPress oldalt, és aztán ugyanezzel az elvárással van! És mondja szomorúan, hogy nem érti, miért nincs semmi érdeklődés, nincs semmi eredménye a honlapnak!

A kezdetek

Az internet indulása elején, egy témáról talán pár weboldal szólt, ma már elmondható, hogy egy-egy kulcsszóra több ezer honlap is jelenhet meg a Google találati listájában. Az MLM  szóra jelenleg   152 000 000 találat jelenik meg! Megérthetjük, hogy egy újabb honlap megjelenése nem fogja felkavarni a vizet, csak úgy magától!

És akkor itt akadnak el a legtöbben, akik erre építették „üzleti stratégiájukat”, hogy majd a honlap dolgozik helyettük!

Akkor hogyan tovább, akkor mit ér az egész, hogy lehet ezzel pénzt keresni?

Csak két módon:

  1. Offline dolgozol, személyesen keresel meg embereket, és ebben a tájékoztató munkában hatékonyan és aktívan hívod fel az emberek figyelmét a honlapodra, és a videókra amik a cégről, termékekről, sikertörténetekről szólnak.
  2. Nagyon aktívan beleveted magad az online marketing tanulmányozásába, és szakszerűen profin tanulod meg használni a honlapjaidat, hirdetésben, link cserében, blogokban, hozzászólásokban, közösségi oldalakon ismerkedésben, posztolásban, és különbözőbbnél különbözőbb kreatív figyelemfelhívó módon, teszed az emberek elé az ajánlatodat!

Tehát, ha elakadtál két dolgot tehetsz, vagy feladod, vagy elismered, hogy ez kicsit nagyobb kihívás mint amire számítottál, de se baj, megharcolod, megtanulod, gyakorlod, képzed magad, új készségeket fejlesztesz ki, és addig csinálod amíg nem jön az áttörés, az első belépő, és vásárló!

Persze sokan vándorolnak egyik MLM cégtől a másikhoz, mert azt gondolják máshol könnyebb lesz és olyan automata rendszert kapnak ami helyettük építi a hálózatot. De a sikert sehol se adják ingyen. A gyakorlat azt mutatja, hogy az emberek nem reagálnak a hirdetésekre, bejegyzésekre, megosztásokra. Az működik amit mindenki gyűlöl, vagyis a személyes megszólítás megkeresés, ami persze hozza magával a sok nemet. De a nemek közt vannak ezek a fránya igenek elbújva.

Tény, hogy bármennyire is szeretnénk automatizálni a dolgokat, a nagyobb sikereket mindig azok érik el, akik ki mernek bújni a gép mögül és személyesen találkoznak emberekkel!

Tudom, hogy nagyon sokan nagy reménységgel indulnak, indultak neki az online hálózatépítésnek, és vallom, hogy nem hiába! Csak nem olyan sebességgel működik mint sokan szeretnénk! Persze, tudom, van online szakértő aki mindig elmondja, hogy neki mennyire megy és még könyvet is írt róla. De hidd, el sehol se megy könnyen, könnyebben a kezdőknek. Aki már kiépített egy szakmai tekintélyt, van több éves tudása gyakorlata, rengeteg pénzt költött képzésre és különböző jó kis programokra amik segítik a munkát annak azonnal is sikerülhet, pláne ha még pénze is van, hogy jól irányzott hirdetéseket adjon fel a neten.

Tehát ha elakadtál, ne hibást keres, ne mond hogy becsaptak, ez nem is működik!  Gondolod át józanul, hogy helyesek voltak-e az elvárásaid, nem-e értettél félre valamit, vagy csupán azt hallottad ki, amit hallani akartál, hogy itt majd a honlap dolgozik helyetted!

Bízzál magadban, tedd meg a napi rutint, és fejlődj mindegy irányba, hogy minél több felé legyenek horgaid, vagy esetleg nagy hálóid kidobva!

És hidd el sikeres leszel, és áttörsz az akadályokon!

Sok sikert!

Online hálózatépítés profin!

Online hálózatépítés

Forrás: https://pluszpenzforras.info/2019/11/21/online-halozatepites/

Az online tevékenység, ma már az offline tevékenységnek is fontos része. Régen a hálózatépítők, prospektusokat, könyveket adtak az érdeklődőknek, ma viszont egy honlapcímet, vagy egy videót küldenek nekik. Ezért egy offline hálózatépítőnek is nagyon fontos, hogy legyen egy saját honlapja és online elérhetőségei. Ezeket fel tudja írni a névjegykártyájára, szórólapra vagy esetleg az autójára is.

Az online kommunikáció és lehetőségek olcsóbbá és egyszerűbbé tették az offline hálózatépítést is. Ma már sok üzletépítő választja a vidékre való leutazás, a nyilvános bemutatók tartása helyett a webkonferencia tartását. A különböző ingyenes alkalmazások segítségével akár élőben, videó kommunikációval is tudunk szponzorálni távoli helyeken lakókat is.
Az online eszközök használata azonban még nem jelent online hálózatépítést.  Az online hálózatépítés azt jelenti, hogy a jelölteket nem offline megkereséssel, hanem online eszközökkel keressük meg, toborozzuk, vagy ami még jobb, hagyjuk magunkat megtalálni az online világban.

Természetesen nagyon fontos a helyes attitűd ebben a kérdésben, hogy miért választottuk az online hálózatépítést. Ha csak azért választottuk az online hálózatépítést, mert kényelmesek vagyunk, esetleg lusták, akkor így sem leszünk sikeresek.

Mi az online hálózatépítés?

Az online hálózatépítésben sem lehet elkerülni a személyiségfejlődést és hogy olyan emberekké váljunk, akiket az emberek szívesen követnek. Az online hálózatépítés nem azt jelenti, hogy honlapok mögé bújhatunk és majd a honlapok dolgoznak helyettünk.

Fel lehet építeni profi honlapokat, automatikusan működő értékesítési tölcséreket, jelöltkereső elkapó oldalakat, de a folyamatba valahol neked is be kell lépni, mert az emberek nem honlapokhoz akarnak csatlakozni, hanem élő személyiségekhez. Ha honlapokkal lehetne a legnagyobb hálózatokat felépíteni, akkor a csúcsvezetők azok lennének, akiknek első helyen van a honlapja a keresőben! De messze nem így van!
A legjobb honlap se helyettesít téged!

Az ismerőseid nem azzal fogod megnyerni, ha elkezded nyomatni a Facebook idővonaladon a céged termékeit és a meggazdagodási lehetőséget, hanem ha látják, hogy valami változás van körülötted, benned, ami vonzó számukra is, amit ők is akarnak. Egy profi mosolygós profilkép, egy életet sugárzó modern banner, egyre több, jól fogalmazott bejegyzés, a gondolataidról, életszeretetről, mi motivál és hogy éled az életed meg?! Ne nyomulj, hanem keltsd fel az érdeklődést, tedd kíváncsivá az embereket, mi is történhetett veled?!

Vannak, akik ezt hívják vonzásmarketingnek, vagy mágneses szponzorálásnak! Vonzod magadhoz a jobbnál jobb jelölteket, akiket érdekel az, amivel foglalkozol s nem kell állandóan vadásznod, újabb jelöltekre és olyan embereket bombáznod az ajánlatoddal, akiket nem érdekel, hidegen hagy az egészség, az anyagi biztonság, vagy utálják már az MLM szót is, ha meghallják.

Ők azt tanítják, hogy ki se rakd a céged nevét, termékeit és ne ezzel akard az embereket megnyerni, mert óriási a reklámzaj és ha te kiraksz valamit, akkor azonnal azonosítanak azzal, amit esetleg már tudnak arról a cégről és termékekről és ez lehet, nem mindig jó, sőt a rossz hírek sokkal gyorsabban terjednek, mint a jók.

Lehet, hogy valakinek egy termék nem vált be, vagy udvariatlanul szolgálták ki, vagy már valaki nagyon erőszakosan nyomult felé vele, vagy bármi más miatt már van egy előítélete és elutasítás az elméjében a felé. Ezért a vonzás marketing azt tanítja, hogy értékátadással, érdeklődés felkeltéssel, valami a témához közelálló cikk, weboldal, elkapó oldal készítésével, reklámozásával gyűjts a témával szimpatizáló embereket. Ez a könyv is ilyen céllal készült.

Másrészt a te online megjelenésed, cikkeid, hozzászólásaid, esetleg élő videóid legyenek vonzók, figyelemfelkeltők, hogy az emberek, úgy gondolják, bármit is csinál ez az ember az csak jó lehet és vegyék fel a kapcsolatot veled. Ez egy jóval hosszabb folyamat, mint az offline direkt marketing, a hideghívás, vagy a névlista felhívása, ahol általában azonnal igen, vagy nem a válasz a konkrét ajánlatodra.

Az online hálózatépítés kicsit lelassítja a folyamatokat és nehezebb elrontani, könnyebb jó benyomást gyakorolni másokra. Az online hálózatépítésben is be kell tartani a sorrendet a helyes kommunikációban.

  1. megismer,
  2. megbízik bennem,
  3. elkezd követni,
  4. hallgat rám és csatlakozik hozzám.

A legnagyobb hibát, ott szokták véteni az online hálózatépítők, amikor a közösségi médiában, termékek bemutatásával és az üzleti lehetőség promotálásával nyomulnak. Óriási a reklámzaj és az emberek utálják, ha eladni akarnak nekik valamit, ugyanakkor nagyon szeretnek vásárolni.

Ha már közösségi médiáról beszélünk, ami főleg a Facebookot jelenti, pár szót hadd ejtsek róla.

Ha hálózatépítés szempontjából nézzük, néhány nagyon fontos dologgal tisztában kell lenned:

  1. A Facebookra az emberek nem elsősorban termékvásárlásért, üzleti lehetőségekért, reklámokért mennek fel, hanem szórakozni, kikapcsolódni, kiengedni, vicces képeket, videókat nézni, esetleg magukat mutogatni, ha épp ilyen hajlamaik vannak, vicces alkalmazásokat kipróbálni, vagy épp játszani. És a fent tartózkodók 80%-a igazából csak azért van fent, mert nem tud magával mit kezdeni, nincs jobb dolga és a Facebook egy ingyen szórakozás. Az igazán „minőségi emberek” nem igazán vannak fent a Facebookon, nincs ilyenre idejük, ők például hasznos pénztermelő tevékenységekkel vannak elfoglalva. Ezért a mi célcsoportunk, a gazdag, sikeres, értelmes, vállalkozó és vezető tulajdonságú emberek, ezen a csatornán nem annyira elérhetőek.

Megmondom őszintén, én is csak annyit vagyok fent, amíg felrakom a cikkeimet, fotókat videókat, vagy élő bejelentkezésem van, de nem szoktam tologatni az idővonalam, nem szoktam megnézni ki mit oszt meg.

Ha komolyabb, értelmesebb, tudatosan élő embereket keresel, akkor olyan csoportokba kell belépned, ahol az egészséggel, utazásokkal, divattal, ékszerekkel, jó autókkal, vállalkozásokkal, motivációval foglalkoznak.

  1. Az egyik legnagyobb tévhit és félreértés, mikor valaki azt gondolja, hogy ha valamit kirak az idővonalára, akkor azt mindenki látni fogja, az egész Facebook közösség. Pedig ez nem igaz. Gondolj bele, ha van mondjuk, csak 1000 ismerősöd és csak 1 bejegyzést tesznek ki naponta, akkor 1000 bejegyzést kellene a Facebooknak, eléd raknia és ez lehetetlen! Ezért ez a szám maximum 5 %, vagyis talán 50 bejegyzést fogsz látni és szerintem nem is akarnál ennél többet végig nézni, végig tologatni a telefonodon. Ha valaki bejegyzéseit mindig látni akarod, akkor be kell nála jelölni, hogy követed, vagy azt, hogy legyen mindig az első.

Ha azt akarod, hogy téged lássanak többet, ahhoz meg az kell, hogy aktív legyél és építs kontaktokat emberekkel. Ha lájkolod valaki bejegyzését és ő téged visszalájkol, ha hozzászólsz valaki bejegyzéséhez és ő válaszol, ha megosztasz valakitől valamit, ha csetelsz valakivel, akkor ezt a Facebook szoros kapcsolatnak veszi és többet fog neki mutatni belőled.

Ezért, ha ismerkedni akarsz pozitív emberekkel, MLM jelöltjeiddel és azt akarod, hogy lássák miket osztasz meg, lájkoljanak, hozzád szóljanak, akkor neked kell ezt elkezdened feléjük. Ezért a Facebook marketing legfontosabb része nem az, hogy a linkjeidet dobáld fel, hanem az, hogy emberekkel „bizalmi kapcsolatot” indíts el, azzal, hogy lájkolsz, hozzászólsz, megdicséred, egyetértesz, megosztod.

Erre, ha intelligens, akkor visszafog reagálni és talán elindulhat egy beszélgetés, amit, ha jól vezetsz, jól kérdezel akkor, eljuthatsz oda, hogy megkérdezi mivel foglalkozol, mit fogyasztasz stb.

  1. A Facebooknak nem célja, hogy te elhagyd az oldalt, ezért nem támogatja annyira a konkurencia Youtube videóit, nem fogja annyi embernek megmutatni, mint azokat a videókat, amiket te töltesz fel a Facebookra. Legjobban az élő videókat mutatja meg, minél több embernek, sőt figyelmezteti az embereket, hogy jöjjenek, mert te épp élő videózol!

Az online hálózatépítés lényege tehát, nem a termékekkel vagy az üzleti lehetőségekkel való nyomulás, hanem a mi személyes márkánk felépítése.

Hallottam egyszer egy fontos mondatot, ami nagyon tetszett: Az emberek sose azt fogják megvenni, amire szerinted szükségük lenne, hanem azt, amit ők akarnak!

Ezért ne kommunikáld azt feléjük, hogy szerinted mennyire fontos lenne a vitaminok szedése, vagy egy másik pénztermelő láb pld. MLM hálózat kiépítése, mert leráznak, letiltanak, vagy udvariasan elküldenek. Magadról beszélj és arról neked mi jött be, mit érzel stb.

Ezt storytellingnek nevezik és ezt már külön tanítják, ennek is megvan a helyes módja, hogy kell felépítened és elmesélned a történetedet!

Az emberek nem termékeket és MLM cégeket keresnek elsősorban, bár persze azt is, hanem vezetőket, olyan embereket, akiket szeretni, követni és másolni lehet. Mégis, ha megnézzük az online hálózatépítőket, azt látjuk, hogy a „munkájuk” nem áll másból, mint a honlapjuk linkjének a megosztásából vagy ingyenes csoportokban való, ingyenes reklámok feladásából. Facebook csoportok tömegei jöttek már létre MLM toborzásra, de sajnos a tagság 95 %-a már valamilyen MLM cégbe van, így az ilyen hirdetéseknek nagyon ritkán van pozitív eredménye. Ráadásul, ezekben a csoportokban, nagy számban vannak olyan szerencsevadász emberek, akik olyan online otthoni munkát álmodtak meg maguknak, ahol semmit nem kell csinálni, nem kell eladni, nem kell befektetni, de mégis jön a pénz. Az ilyen emberek, a megfelelő célcsoportjai lesznek a különböző pilótajátékoknak, online befektetési csalásoknak, ahol elhitetik az emberekkel, hogy munka nélkül, könnyen lehet pénzt keresni. Az elmúlt évtized sok ilyen online pilótajáték és átverés megjelenésével és bukásával járt. Azonban az emberek, nem hajlandók tanulni a múltból és minden évnek meg van a maga pilótajátéka, ami aztán vagy csődbe megy, vagy csak egyszerűen eltűnik honlapostól, cégestől.

Ennek egy oka van! Az emberek azonnali pénzt akarnak, „nem érnek rá” építkezni. És ezek, a kattintgató oldalak, azonnali pénzt ígérnek. Nézz meg egy reklámot, egy videót, kattints egy linkre és kapsz
1 centet. Aztán az egész napot ilyen olcsó és ostoba dolgokkal töltöd, s keresel 5 dollárt, amit majd akkor vehetsz ki, ha összegyűlik 50 dollár.
Sokan 30 dollárnál már belefáradnak és abbahagyják, de vannak kitartó kattintgatók és ők állítólag megkapják ezt a pénzt. És akkor az, az övéké!

Nem mondom, hogy ilyen csoport hirdetésekkel nem lehetne eredményt elérni, mert hallottam olyat, aki itt talált szuper új munkatársat, de azért tudni kell, hogy az online toborzás olyan, mint a horgászás! Nem mindegy, hogy hol dobod be a pecabotod, milyen csali van rajta, milyen halak élnek ott, milyen napszakban teszed, hányan vannak ott még rajtad kívül. No meg a pecabot is sokfajta lehet, vagy lehetne inkább háló is!

Ha olyan helyen halászol, ahol csupa szegény, azonnali, persze ingyenes megoldást kereső ember van, akkor lehet, hogy sok ingyenes regisztrációt fogsz begyűjteni, de vásárlót, üzleti csomaggal induló komoly embereket, ott nem nagyon fogsz találni. Ahhoz olyan helyeken kell forgolódni, ahol olyanok vannak.

Őket viszont, meg kell tanulni megszólítani. Ők leginkább nem az ingyenesen elkezdhető, otthoni munkát keresik, hanem valami komoly jól jövedelmező vállalkozást. Ahhoz viszont, hogy ilyet ajánlj, ehhez méltóan kell megjelenned, kommunikálnod!

Először lájkolod a számodra szimpatikus emberek bejegyzését, majd hozzászólsz, megdicséred, megosztod, bizalmat építesz. Ha esetleg ő is lájkol, visszajelez valahogy, akkor megszólíthatod, kérheted a véleményét, felajánlhatsz valami kedvességet. Ez egy lassú folyamat, de megéri hosszú távon.

Tehát, ha online sikereket akarsz elérni, mindenképp szükséged lesz technikai és kommunikációs tudásra, képességekre! A legnagyobb tévedés és hazugság az MLM-ben, mikor azt mondják, ezt bárki meg tudja csinálni, mindenki képes rá! Ez nem igaz! Csinálni mindenki tudja, de sikert elérni, pénz keresni vele, csak azok, akik hajlandók vetni a tudásukba és örökké képzik, fejlesztik magukat, minden területen!

Az online hálózatépítés számomra egy szakma, ami magába ötvözi az online marketing, a SEO és az online kommunikáció profi tudását.

Aki kezdő az internetes munka területén, azok számára a legjobb, olyan MLM céget keresni, ahol az online hálózatépítést támogatják és ehhez honlapokat és webes eszközöket is biztosítanak. Aki pedig már ért hozzá, az kezdjen el saját honlapokat csinálni, persze ha engedi a cége!

Az online hálózatépítésben sincsenek tuti módszerek, csodamondatok vagy varázsszövegek, amire azonnal megadja mindenki az e-mail címét, vagy azonnal vásárol és regisztrál a honlapunkon. Ez egy hosszabb folyamat, amit mindenképp érdemes megtanulni és alkalmazni.

Ma már annyira felhígult ez a szakma, annyira sokan nyomulnak ilyen „otthoni munka”, „elég, ha van egy okostelefonod és interneted és akár a játszótéren is dolgozhatsz” hirdetésekkel, hogy nagyon nehéz kitűnni a tömegből. Igyekezz más lenni, ne állj be ezredik egyforma hirdetőnek.

Legyél önmagad, törekedj az egyediségre és ne másolj másokat!

Ne dicsekedj más babérjaival, ne rakj fel képet, ami nem igaz, mert például az a menő kocsi nem a tiéd, csak elé álltál! Nem kell többet mutatnod, ami vagy, higgy magadban és vonzd be a jó embereket!

Az online hálózatépítésnek két formája létezik, az egyik az aktív, a másik a passzív online munka.

Passzív online hálózatépítés mellett azt értjük, hogy nem mi keressük meg az embereket, hanem ők találnak ránk. Ennek legfontosabb eszköze a SEO, a keresőoptimalizálás, ahol azt próbáljuk elérni, hogy ha az emberek különböző kulcsszavakra, megoldásokra keresnek, akkor a mi honlapunkat dobja ki az ő számára a Google. Azonban, ha csak erre építünk, így várunk az új jelöltekre, akkor lehet, hogy sose jutunk egyről-kettőre! Fontos kulcsszavakra pld. otthoni munka, online munka, mlm, nagyon nehéz az első oldalra kerülni, márpedig a 2. oldalnál messzebb nem szoktak menni, akik megoldást keresnek! Ezekre a kulcsszavakra akár 1-2 éves, komoly tartalom marketing kell, sok-sok új saját tartalommal a témában és ha lehet, érdemes PR linkeket is venni, hogy az oldalunkra mutatva, erősítsék annak értékét a Google szemében.

Ebben a témában én Tóth Mihály, Szilágy Balázs és az Online Katapult fiúk tudását és munkáját tartom a legjobbnak. Tanulj te is tőlük!
/ tothmihaly.hu   honlaprafel.hu   onlinekatapult.hu/

Ma már eredményeket elérni ezzel a módszerrel, csak sok tanulás és a legújabb módszerek alkalmazásával lehet. Vannak módszerek, amik régen értékesek voltak, ma már büntet érte a Google! Ma már nem elég, ha sokszor szerepel az oldalunkon a kulcsszavunk, ami az üzletünkről szól. Ma már értékes tartalom kell és olyan szöveg, amit kedvel a Google is és az olvasó is! Mert ma már minden mérhető!

A Google nem csak azt nézi mi van írva a honlapodra, hanem azt is mennyi időt tölt ott a látogató.

És ha el sem olvassa azonnal kilép, tovább megy, akkor az oldalad nem lesz értékes a Google szemében!

Azzal is tisztában kell lenni, hogy az első 10 találat, az 10 találat és nem több! Nem lehet 100 embernek annyira ügyesnek lenni, hogy benne legyen az első tízben!

Szóval jó a keresőoptimalizálás, de csak erre építeni, bolondság!

Miközben a honlapunk optimalizálásával bíbelődünk, lehet, hogy közben a szomszédunkat belépteti valaki az MLM cégébe, mert ő mert neki szólni!

Az aktív online hálózatépítés azt jelenti, hogy segítünk az embereknek ránk találni az által, hogy aktívan dolgozunk az interneten. Ennek része, a folyamatos blogolás, cikkek írása, a közösségi médiában való posztolás, ismerkedés, hozzászólás mások bejegyzéseihez, fórumokon való hozzászólások, ingyenes és pénzes hirdetések feladása, hogy minél többen találjanak a honlapunkra.

Egyre nagyobb teret kap a videózás, az élő bejelentkezés akár a Facebookon van a YouTube-on. Az online marketingről, a SEO-ról, a jól működő hirdetésekről, nagyon sok jó szakkönyv született, ezért én most nem mennék ebben a témában mélyebben bele.

Az online hálózatépítés egy nagyszerű lehetőség arra, hogy az ember állandóan bővítse a névlistáját, újabb és újabb ismerősöket, barátokat szerezzen, felépítse a saját márkáját és úgy építsen nagy nemzetközi hálózatot, hogy nem zaklatta a saját környezetét, baráti körét.
Ha viszont az ember, ismeretlen emberekből fel tud építeni egy fogyasztói hálózatot és ez a siker már látszódik a megjelenésén, az anyagi helyzetén, akkor viszont úgy gondolom, hogy egyre több rokon, ismerős és barát fogja megkérdezni, hogy mivel foglalkozol és így csatlakozni fognak hozzád, anélkül, hogy te nyomultál volna feléjük.

Néha meg vagyok döbbenve, hogy emberek az egészség, szépség és gazdagság üzletébe toboroznak embereket, úgy, hogy a Facebook profil képükről árad az igénytelenség, a szegénység és nem vonzó, hanem taszító a megjelenésük.

Ha online akarsz dolgozni, akkor nem nézhetsz ki akárhogy, nem oszthatsz meg akármit, mert a Facebook idővonalad mindent elárul rólad!

Úgy gondolom a legfontosabb a helyes egyensúly megtalálása, hogy legyünk nyitottak a fejlődésre, abba az irányba is ami nem az erősségünk.

Én egy zárkózott ember voltam. Ezért is választottam az online hálózatépítést, de ma már egyre több képzésre járok, hogy megtanuljam az offline kommunikációt is és megálljam a helyem és sikeres legyek a hálózatépítés mindkét formájában.

Számodra is azt javaslom, hogy keresd meg az erősségeidet, hogy miben vagy a legjobb és abban indulj el. Ha könnyen ismerkedsz és beszélgetsz emberekkel, akkor nem biztos, hogy neked honlap szerkesztéssel kellene bíbelődnöd. Ha viszont nem mersz emberek közé menni, akkor kezd el online a munkát, de közben fejleszd a személyiségedet, mert egyszer az online belépőiddel is találkoznod kell. Kívánom, hogy találd meg a hálózatépítés neked megfelelő formáját és legyél abban nagyon sikeres.

Maradj otthon Dolgozz otthon! Keress sok pénzt online, profin!

Online otthoni munka professzionális eszközökkel! Akarod?

 #maradjotthon #dolgozzotthon

Gondolom egyet értesz velem abban, hogy a világ hatalmasat változott! Idáig lehetőséged volt, most már lehet, nincs más lehetőséged, mint otthonról dolgozni!

Lehet, hogy a munkahelyed, kisebb fizetésért, de adott neked valami Home office munkát. De valószínűleg nehezen kezeled a változást, zavar az otthoni stressz!

Lehet, hogy valaki felvesz most online ügyintézőnek, virtuális asszisztensnek, telefonos értékesítőnek, call centeresnek?! Persze minimál bérért, mert most rengetegen keresnek munkát, túl kínálat van!

Ha van valami plusz érték, tudás, amit tudsz adni az embereknek, akkor írhatsz ebookot, tarthatsz online képzéseket, vagy értékesíthetsz oktató videókat! Ha szakember vagy akkor készíthetsz honlapokat, programozhatsz alkalmazásokat, ha sok pénzed van és meg tudod oldani akkor webáruházad is lehet, vagy más termékeit is értékesítheted.

De alkalmazottként, ne számíts sok pénzre!

Vállalkozóként meg csak akkor van esélyed, ha valóban olyan tudásod, értéked van amire van most kereslet, amiben hiteles vagy és adnak az emberek érted pénzt! Online értékesítéshez meg kell sok pénz, webáruház, és logisztika ami a beszerzést, kiszállítást megoldja!

Létezik más módja annak, hogy otthonról pénzt keres, akkor is ha neked se pénzed, se tudásod se eszközeid nincsenek még?

A legtöbb ember felismerte már, hogy nincs biztos állás, nincs tökéletes vállalkozás és minden embernek szüksége van arra, hogy több lábon álljon, és nyitott legyen minden fajta lehetőségre, ne legyen válogatós, kritikus és merjen a paradigmái mögé nézni, hátha ott van a megoldás, ahol idáig sohase gondolta.

Network marketing, online marketing, online hálózatépítés?

Volt már, hogy feltetted magadnak a kérdést:

 Miért dolgoznál másnak, miért ne lehetnél a magad főnöke, és miért ne választhatnád ki, hogy kivel szeretnél dolgozni?

 Miért ne dönthetnéd el te, hogy mikor és hol akarsz dolgozni?

Miért adod el másnak az idődet, a tudásod, amikor a saját szekered is tolhatnád, akár a csúcsra is?!  Miért nem teremthetnél anyagi függetlenséget, teljes szabadságot magadnak, és érhetnéd el, hogy az egész világon működhessen a vállalkozásod, nemzetközi szinten termelődne jövedelmed, nem kellene függened csupán egy ország gazdasági helyzetétől? 

Ha most szét teszed a kezed, akkor valószínűleg arra gondolsz, hogy neked nincs semmi befektethető pénzed, nem tudsz nyelveket, nincs szakmai tudásod, csak Facebookozni szoktál, annyi a számitástechnikai tudásod, és lehet, hogy jobb a havi fix, még ha kicsi is, minthogy belekezdj valamibe, amit nem ismersz! • Nem tudod, hogy képes lennél-e rá, és úgy gondolod te nem vagy olyan, aki tudna önállóan alkotni, cselekedni és vállalkozni!

Félsz, hogy nem fog sikerülni, kudarcot szenvedsz, nem fog menni a tanulás, nem tudod majd elfogadtatni magad az emberekkel, és ki tudja, mit fognak szólni? Nem mersz semmibe belevágni, semmi kockázatot vállalni, és kilépni a saját kis zugodból, határaidból, kényelmi zónádból pedig látod, tudod, hogy a szabadság a bőség a jólét ott vár a túloldalon!

A béke időkben is jó lett volna, ha odafigyelsz a hívó szóra, és belekezdsz valami otthoni online munkába, de most az élet lehet, hogy belelökött, ezért ne a rosszat lásd meg ebben, hanem a lehetőséget, hogy itt az idő, végre cselekedni kell!

Oda kell állni a rajtvonalhoz, felvenni a kesztyűt és harcba szállni a félelmeiddel, bizonytalanságaiddal és esetleg rossz önbecsléseddel, hitetlenségeddel!

Amit valaki a fejébe vesz, kigondol és elhiszi magáról, hogy meg tudja csinálni, arra valóban képes lesz!

Ha megengeded, és meghallgatsz akkor hiszem, hogy segíthetünk neked!

Mit szólnál, ha mutatnánk és adnánk neked olyan profi online eszközöket, amikkel a „nagyok” már több millió dollárt kerestek! Eszközöket, amelyek használatához nem kell profi informatikusnak lenned, programozónak tanulnod, mert olyan egyszerűek, hogy bármilyen korosztály és bármilyen végzettségű ember hamar megtanulja őket használni, és dolgozhat velük az interneten!

Mit szólnál, ha ingyen megkapnál minden képzést, technikai, online marketing, és hálózatépítési tudást, amik a legfrissebbek és amit ma tanítanak a világ legsikeresebb online vállalkozói? Érdekelne? Mit szólnál, ha mi olyan automata rendszereket adnánk a kezedbe, amik professzionális megjelenést adhatnak neked a neten, és amivel bármilyen vállalkozásod felfuttathatod? Használnád?

Mit szólnál, ha olyan vállalkozási lehetőségeket mutatnánk, amivel az egész világon dolgozhatsz, az egész világról kereshetsz pénzt, és amivel elérheted, hogy egyre kevesebb munkával, egyre több pénz jöjjön a számládra, és egyszer elvégzett munkádért, egy életen át jutalékot kapj! Jó lenne ilyen passzív jövedelem?

 Mit szólnál, ha megajándékoználak a könyvemmel, amiben megtanítalak, hogy írhatod át életed forgatókönyvét, és hogyan választhatod az egészséget, a sikert, a jólétet és a boldogságot?

Milyen előnyökkel járna ez neked?

  • Magad oszthatnád be az idődet, mikor hol és kivel dolgozol! Több időt lehetsz a családoddal, láthatod a gyerekeidet felnőni!
  • Minimális költségekkel tudod elindítani ezt a vállalkozást, és a havi költségek is minimálisak, mivel nincs rezsi, nincsenek alkalmazottak, nem kell bérelni helységet hisz otthonról dolgozol!
  • Az idő haladtával egyre több tudás, képesség birtokába kerülsz, fejlődik a személyiséged, nő az önbizalmad és egyre értékesebb jobb emberré válhatsz, akit a környezete egyre jobban megbecsül és tisztel. Ez az elfogadás és tisztelet bizalmat sző feléd, és ennek következtében egyre többen akarnak majd veled dolgozni, hozzád csatlakozni, a te csapatodban lenni, egyre több vevőd lesz, és egyre több ember életére lehetsz pozitív hatással!
  • És a legnagyobb örömöd az lesz, hogy nem csak a te életed állt helyre, hanem sok más embernek is tudtál segíteni, hogy egészségesebb, boldogabb sikeresebb gazdagabb élete legyen!

Szeretnél tehát otthonról online dolgozni?

  • Megszeretnéd kapni hozzá a legprofibb eszközöket és tudást most a legkedvezőbb áron, mint valaha?
  • Szeretnél beletanulni az online marketingbe, online hálózatépítésbe, ahol a hatástöbbszörözés ereje által, pár év alatt elérheted a teljes anyagi függetlenséget?

Egy dolgot kell csak tenned most. Iratkozz fel a hírlevelemre, tanulmányozd át, miben tudok segíteni, én mivel dolgozok, és ha tetszik, úgy gondolod hajlandó lennél belekezdeni velem ebbe a közös projektbe, akkor keress meg és indulhatunk is!

/Keresd a SPAM mappában is, és válaszolj rá egy OK-t, s akkor mindig meg fogod kapni!/ https://vanmasvalasztasod.hu

Ha már egyszer úgyis otthon kellett maradnod, miért nem használnád ki az időt, hogy pénzt keres, és soha többé ne kelljen visszamenned dolgozni?

Nem az a kérdés, hogy mennyire érzed magad alkalmasnak erre, hanem az, hogy van-e más alternatívád, most az otthoni pénzkeresésre, és hogy visszaakarsz-e majd menni, a válság után egy munkahelyre, mások álmait megvalósítani, és mások szekerét tolni?

Életed végén nem az lesz a kérdés, hogy hol követtél el hibákat, miben nem voltál tökéletes, hanem azt fogod bánni, hogy mibe nem kezdtél bele, mit nem próbáltál ki, és mit nem tettél meg, pedig ott volt előtted a lehetőség! Ott voltak a természetes lehetőségek, táplálékkiegészítők, helyes életmód, de te nem akartad megismerni, kipróbálni őket, a gyógyszerek viszont már nem segítettek!

Ott voltak az MLM lehetőségek, de te inkább valami tisztességes munkát kerestél, amivel más szekerét toltad, mást segítettél hozzá az álmaihoz, de te szegény maradtál, és a nyugdíjadból semmire se tellett, unokáidra semmit se hagytál! Ott volt a tudás a közeledben, lehet a fejedben is, de sose alkalmaztad, nem tetted próbára!

A KÉRDÉS CSAK AZ, HAJLANDÓ VAGY-E EZEN VÁLTOZTATNI, VAGY TOVÁBB HALOGATOD A DÖNTÉST?

Te rajtad múlik, kirepülsz-e a kalitkádból?!

Mérlegelj! vagy Van-e más, jobb lehetőséged, hogy rövid, illetve hosszabb távon valós jövedelmet szerezz? Az, amivel foglalkozol csinálsz, el tud-e juttatni Téged oda, hogy 5-10 év múlva szabad és anyagilag független életet élj ott ahol akarsz? Ha nem, akkor érdemes a mi ajánlatunkat átgondolnod!

Itt az idő, most vagy soha! Küldöm a levelemet, mond meg hova?

https://bit.ly/vmvhirlevel

https://vanmasvalasztasod.hu

Otthoni munka! Álom vagy valóság?

Az emberek megoldásokat keresnek, plusz pénzforrást, hogy céljaikat elérjék! Ön is?!

Mindenki számára fontos a pénz,

hisz a mai világunk pénzzel működik.

Bármennyire is nem a pénz az első és nem a legfontosabb érték, de boldognak lenni, vidámnak lenni, egészségesnek lenni és szeretetben élni is akkor a könnyebb, ha nem terheli a lelkünk valami adósság, nagy kiadás, és az anyagi megélhetés gondjai.

Ha nincs kedve végig olvasni az oldalt, akkor nézze meg hallgassa meg videó formában 60 perc alatt. Aki még csak keresgél és nincs döntés helyzetben, annak lehet , hogy nem lesz kedve 60 percet meghallgatni. Aki viszont tudja, hogy változtatni akar, tudja, hogy megoldásra van szüksége, több pénzre, szabadságra, passzív jövedelemre, elismerésre sikerre van szüksége és ehhez a legjobb céget és a legjobb megoldást keresi, az a 60 perc után a többi anyagot is meg fogja nézni, és utána pedig megcsinálja az üzletet és boldog sikeres gazdag ember lesz. Minden a fejben dől el és hozzáállás kérdése!

Jézus is a magvető példázatában arról beszél, hogy vannak magok, amik, az út szélére hullanak, amit a madarak felszednek és így nem lesz belőle termés. Vagyis van mikor az élet terhei a megélhetés gondjai kiszedik a szívünkből a hitet, és belefáradunk az életbe elveszíthetjük a hitünket.

Ezért a pénz jó dolog, a Biblia szerint is. A pénz szerelme a rossz dolog, amikor a pénz a mindene valakinek, és nem lát mást csak mindenben a hasznot a pénzt. A pénz tehát valóban nem boldogít – sok milliomos sztár lett depressziós, alkoholista kábítószeres és öngyilkos is – de ha van és megfelelő helyen van kezelve akkor igenis jót tesz. Például mekkora boldogság, ha sok pénze van és tud segíteni másokon, tud adakozni!

Tehát PLUSZ PÉNZRE mindenkinek szüksége van!

Fontos, hogy tudja és elfogadja::

Ahol ma tart a tegnapi döntései következménye!

Lehet, hogy azon kevesek közé tartozik, akik számára tökéletes az élet, és semmit se csinálnának másképp, mint amit eddig tettek, de elképzelhető, hogy már érték, olyan bajok amik után vagy amiben állandóan gyötörte a kérdés:

 MIÉRT PONT ÉN? MI LETT VOLNA HA?

Mik voltak azok a dolgok, amiket nem kellett volna megtennie, és mégis megtett?! Mik voltak azok a dolgok viszont, amiket megtett, pedig jobb lett volna meg nem tenni?!

Van, ami könnyen helyrehozható, de vannak dolgok amiket jóval könnyebb megelőzni, mint helyrehozni! Ez igaz az erkölcsi dolgokra, konfliktusokra, emberi kapcsolatokra épp úgy, mint az életmóddal, táplálkozással kapcsolatos dolgokra, vagy a megélhetéssel, anyagi források megteremtésének döntéseinél is?!

Mi az, amit ma már másképp csinálna?

Életünk során, állítólag naponta 20000 döntést hozunk, és a jövőnk, ezeknek a döntéseknek a következménye! 100%-os felelősséget kell vállalnunk a döntéseinkért, a gondolatainkért és tetteinkért! Mert bármennyire is fáj, ahol ma tartunk az a tegnapi döntéseink következménye! Más jobb jövőhöz, más és jobb magokat kell vetnünk!

Ha az embereket megkérdezzük, 95% azt válaszolná, igen, ő is egészséges akar lenni, hosszú életű és gazdag! Ki az, aki nem szeretné ezt, mondják!?

Mégis, ha megkérdezzük, ő mit tesz érte, mivel támogatja az egészségét, milyen életmódot folytat, hogyan él az idejével, mire használja az idejét, pénzét, képességeit, kapcsolatait, hogyan kezeli az elé kerülő vállalkozási, kitörési lehetőségeket, akkor kiderül, hogy általában semmit sem tesznek!!

Úgy élnek, mintha alanyi jogon járna mindenkinek az egészség, a jólét, a boldogság, a siker!

Szeretnék a változást, de nem akarják, nem tesznek érte!

 Olyanok, mint a kalitkába zárt madarak, akiknek kinyitják az ajtaját, de nem akarnak kijönni. Választhatnák az egészséget, ehelyett ragaszkodnak a beteges életmódhoz, és a káros szenvedélyeikhez.

Azonban csak a betegséget lehet elkapni, az egészségért tenni kell!

A jólét kevés embernek esik az ölébe, a többségnek kockázatok vállalása és sok megfelelő irányú munka megtételével, jó döntések után érik be! A tudás maga nem hatalom! Csak az alkalmazott tudás! Vagyis meg kell lennie, a változtatásra való készségnek az embernek! Hisz a legnagyobb őrültség, ugyan azokat a dolgokat és úgy tenni minden nap, és közben más eredményt várni!

Most itt a lehetőség, hogy változtasson, és ehhez semmi más nem kell, csupán változtatni a gondolkodásmódján, és nyitni az új lehetőségek felé!

Olyan termékeket, üzleti lehetőséget adunk a kezébe, amit csak használni kell és megadni nekik az esélyt, hogy egy jobb és egészségesebb jövőt hozzanak el!

Utas vagy vezető ?!

Bármilyen utazásról legyen szó életünkben, indulás előtt meg kell hoznunk egy döntést. Két választási lehetőségünk van: vagy utasok leszünk, vagy vezetők. Csak rajtunk áll, hogy melyiket választjuk! Azok az emberek, akik az utas szerepét választják, kénytelenek oda menni, ahova a vezetőjük viszi őket.

 Az utasok nem szabhatják meg, hogy milyen sebességgel haladjanak előre, és abba sincs semmi beleszólásuk, hogy betartják-e útközben a szabályokat. Az utazásuk elég kellemes lehet ugyan, ám az utas szerepet választók egyszerűen csak tétlen és tehetetlen résztvevői lesznek az útnak, nincs befolyásuk a sikerre, az eredményre. Akik a vezető szerepét választják, felelősséget vállalnak azért, hogy előrehaladjanak a céljuk felé.

Ők odafigyelnek, és összpontosítanak arra, hogy eljussanak útjuk végállomásához. Az utazás folyamán ők hozzák a döntéseket, kezükben tartva biztonságukat, és sikerüket. A vezetőnek megvan a választása, hogy a siker felé vegye az irányt, az utas azonban csak megy, ahova viszik. ÖN melyik lenne szívesebben? Vezető, vagy utas? A döntés az ÖN kezében van.

David Cottrell: Hétfő reggeli döntések könyvéből

Ha leszámítjuk az alvásidőt, az ingázással, a munkával, a nap mint nap szükségszerűen elvégzendő teendőkkel eltöltött időt az életünkből, a legtöbb embernek nem jut napi egy vagy két óránál több ideje arra, hogy azt csinálja, amit valóban szeretne és még akkor sem biztos, hogy van rá elegendő pénze, hogy azt megtegye. A legtöbben beletörődnek ebbe, és nem is mernek másban, többen gondolkodni, mint a túlélés.

Pedig mindig van más választása! Választhatja a jólétet, az anyagi biztonságot, függetlenséget! A fontos, hogy ne többet hanem okosabban dolgozzon, és tanulja meg a pénzt dolgoztatni!

A következő sorokban , erről fogunk beszélni, részletekbe menően, hogy teljesen megértse, hogyan veheti saját kezébe élete irányítását, és léphet ki a szabad és független vállalkozók világába, vagy ha vállalkozó, hogyan indíthat egy másik, stabil vállalkozást?

Senkit se akarunk semmibe beszervezni, senkit se akarunk megváltoztatni!. Csak azokat az embereket keressük, akik már készek a változásra és akarnak lépéseket tenni, csak esetleg még az utat, vagy az eszközöket keresik hozzá! Az ő számukra az egy óra rövid lesz, még több információt akarnak majd! Ezért csak akkor kezdjen bele, ha tényleg érdekli a lehetőség, hogy irányíthatja az életét a jólét és a siker felé! Nem elvenni akarunk, hanem adni, szó szerint! Hogyan tud változtatni?!

 Tudjuk, a szíve mélyén, a legtöbb ember:

  • Szeretne változtatni, szeretne jobb életet élni, az egészségét megőrizni!
  • Szeretne kevesebb munkával, egyre több pénzt keresni!
  • Azt szeretné csinálni, amihez kedve van, de abból nem tud megélni!
  • Úgy gondolja, sokkal többet ér, minthogy eladja az idejét, mások meggazdagodását segítve, de nem tudja, hogyan és merre?
  • Szereti a szabadságot, és akkor és úgy szeretne dolgozni, ahogy és amikor akar! Több időt szeretne amivel maga rendelkezik!
  • Szeretne otthonról dolgozni, a családja közelében lenni, és úgy vezetni, egy akár nemzetközi vállalkozást, hogy közben a gyermekeit is látja felnőni!
  • Szeretné kipróbálni a vállalkozói világot, de nem tud, és nem is akar komoly kockázatot vállalni!
  • Szeretne a nyugdíj helyett valami nagyobb és biztosabb, havi passzív jövedelemre szert tenni!
  • De sokan vannak, akik egyszerűen csak szeretnék hasznosan eltölteni az idejüket, vagy szeretnének új barátokra, egy jó közösségre egy jó csapatra lelni!

Azonban :

  • Tudjuk, hogy az emberek többsége, utálja, ha el akarnak neki adni valamit!
  • Tudjuk, hogy az emberek többségét már elérte, valamilyen munka nélküli, könnyű meggazdagodást ígérő piramisjáték kéretlen ajánlata, és irtóznak minden hálózati felépítésű dologtól!
  • Tudjuk, hogy az emberek többsége jogosan bizalmatlan és inkább valami „tisztességes” munkát keres, idegenkedik az újfajta megoldásoktól!
  • Tudjuk, hogy az emberek többsége, inkább csapna le az azonnali biztos pénzre még ha kicsi is az, minthogy befektessen, kockáztasson, hosszú távon gondolkozzon. Jobb a biztos fix, mint a bizonytalan vagyon.
  • Tudjuk, hogy az emberek többsége szkeptikus, pesszimista, és nem csak másokban, de magában sem hisz már!
  • Tudjuk, hogy az emberek többségének a gondolkozását mélyen meghatározza, hogy milyen információk, nevelés mellett nőtt fel, és milyen tapasztalatokat gyűjtött be élete során, milyen RENDSZER épült ki a gondolkodásában!

Sohase mondja, hogy ezt nem engedhetem meg magamnak! Tegye fel a kérdést inkább: Hogyan engedhetném meg ezt magamnak? Minden a fejben dől el!

Ki tud-e lépni a gondolati sémáiból, elképzeléseiből?

 Egyszer nagy árvíz volt egy faluban, mindenkinek sikerült elmenekülnie, csak a papnak nem. Felmászott a templomtorony tetejére, és ott így imádkozott: – Kérlek Istenem, ments meg a vízbefulladástól!

Majd nagy hittel várta a választ. Nemsokára arra jött egy csónak, odament hozzá, és mondták neki, hogy szálljon be. Azt válaszolta, hogy nem megy, mert őt Isten fogja megmenteni. Hiába győzködték, hogy nemsokára elmerül a templomtorony is, nem volt hajlandó beszállni. Nemsokára egy másik csónak vetődött arra, de ő ugyanúgy elküldte őket. Végül egy helikopterrel akarták kimenteni, de azt sem fogadta el, hogy őt majd Isten menti meg. Végül összedőlt a torony és megfulladt.

A mennyben Isten előtt állva megkérdezte: – Uram, hát imádkoztam hozzád, hittem Benned, és mégis megfulladtam ?! Miért nem segítettél ? – Fiam – szólt Isten – küldtem érted két csónakot, és az utolsó pillanatban még egy helikoptert is, de hát neked semmi sem volt elég jó, mi volt a te elképzelésed?

Sok ember él különböző szükségek közt, rossz egészségi állapotban, szegényen, és szeretne jobban élni! Lehet, hogy várja a segítséget, még imádkozik is, de olyan mintha hiába tenné, semmi válasz!

A fejében ott vannak a korlátok, a saját elképzelések, amit a szüleitől hallott, tanult, amit a média közvetít felé, vagy amit a barátok, a szomszéd véleménye mond! Néha, néha jönnek ilyen “lehetőségek”, üzleti ajánlatok, hogyan lehetne plusz pénzhez, passzív jövedelemhez jutni, kitörni a szegénységből, a betegségből, de emberünk engedi elmenni maga mellett. Biztos valami átverés, én nem vagyok ilyen, nekem ez nem működne gondolja, és így sohase hallgat, néz végig egy ilyen bemutatót! Ott volt előtte a lehetőség, “jött a helikopter” de ő más megoldásban gondolkodott!

Valami jól fizető stabil állást akart, vagy nagyobb segélyt az államtól, vagy valami szuper befektetést ahol megsokszorozzák a pénzét, vagy a lottón megnyeri a főnyereményt?! De egyik se jött össze, így az élete keserűen végződik, mert neki semmi se jött össze, nem volt olyan szerencsés!

 Úgy gondolom, és tapasztalom is, hogy a VMV projekt működik, sokaknak segített már, hogy egészségesebb, sikeresebb életet kezdjenek, nagyobb jólétben! Vegye, úgy, hogy ez most lehet az Ön helikoptere, és jó lenne megragadnia, hogy kiemelkedjen a bajból, és kiszabaduljon a rossz helyzetéből?! Nem gondolja? Ki tud-e lépni a gondolati sémáiból, elképzeléseiből?

Megélhetés, jólét vagy egészség?!

A SIKER az ha nem kell választania! Az emberek többsége 40 évig feláldozza az egészségét, hogy pénze legyen, majd 40 év után kénytelen feláldozni a pénzét, hogy egészsége legyen! A sok munka, a stressz, az állandó létbizonytalanság, kiszolgáltatottság, a bizonytalan jövő, a kapcsolatok, de az egészség kárára megy, törvényszerűen! Önnek van terve stratégiája, hogy éljen sokáig, és hogy őrizze meg az egészségét az út végéig?! A siker mindenkinek más!

Van akinek a sok pénz, a tekintély, az elismerés, legjobbnak lenni a szakmában, kigondolni valamit és azt véghez vinni, a jó házasság, a boldog család, a sok jó barát, vagy egészségesnek maradni sokáig! De a világon a legnagyobb bolondság, ha valaki változást akar, sikert akar egy területen, de semmin se változtat, a régi módszerrel akar, új, jobb eredményt! Önnek van terve, hogy legyen sikeres élete minél több területén?

Jólét, gazdagság: Sokak számára már ez a szó is problémát, elutasítandó, rosszat jelent! Nagyon sok ember szocializálódott ilyen gondolatokkal, hogy meggazdagodni csak tisztességtelenül lehet! A gazdagság sokak számára nem erény, ha valaki gazdag akkor ott biztos van valami a háttérben, és különben is a pénz nem boldogít nyugtatják magukat!

Sokan úgy nevelkedtek fel, hogy dolgozni csak keményen lehet! Az élet azonban mást mutat! A gazdag emberek többsége nem „kemény” munkával, hanem okosan, ésszel szerezte vagyonát, mert jó helyen volt jó időben, jó döntést hozott, jól forgatta a pénzét, vagy esetleg megtanulta a pénzt dolgoztatni, és különböző ötletekkel, befektetésekkel növelte vagyonát!

A fejben dől el minden, így lehet hogy a gazdagsághoz, a gazdag emberekhez, a pénzhez való hozzáállásán kell először változtatni ahhoz, hogy a pénz elkezdjen áramolni Ön felé! Önnek van meggazdagodási terve, mer nagyban gondolkodni, vannak álmai amiket meg akar valósítani? Terv: Nem valami gyors, munka nélküli meggazdagodásról beszélünk, hanem egy programról amivel segíthetünk magunkon, másokon, és hosszabb távon olyan passzív jövedelmet biztosíthat, ami anyagilag függetlenné teheti! Egészségesebb életet élhet, és ezzel még pénzt is kereshet!

Kezdetben a legtöbb gyerek még hisz benne, hogy egyszer gazdag lesz, és

Lesz egy szép háza, kerttel és medencével

Lesz sok szuper autója, sőt saját hajója, repülője.

Körbeutazza a világot, és mindenhova eljut a családjával!

És annyi pénze lesz, hogy bármikor, bármit megvehet  :

Aztán felnőnek és elkezdenek számolni, és akkor szembesülnek a valósággal!

Az álmainkért bizony komolyan meg kell dolgozni, és sokszor maga a megélhetés is egy valós, Gazdálkodj okosan játék!! Az álmokat egyre inkább elhomályosítják a kételyek, az aggódás és a HOGYANok! És egyre inkább elfogadja a “logikus” érveket, a korlátokat, és feladja a hitét, álmát, hogy olyan dolgokat elérjen, amire úgy tűnik, nincs esélye!

3 fajta ember alakul ki!

80% Túlélésre játszik, nem tesz semmit, hogy jobb legyen! Mindig hibásokat keres, nem vállal felelőséget az életéért! Nem foglalkozik a megelőzéssel, nem kitartó, nem kreatív, egyszerűen megadja magát a SORS – nak!

Spórolás, hónapról hónapra, sárga csekk, Adósság csapda, ingyenes, ez nagyon drága, már megint hétfő van…a jellemző szavaik.

15% él a lehetőségekkel Ügyesen vállalkozik. Polgári jólét.

5% Élvezi az életet, irányítja a pénz áramlását! 

 

Hogyan próbálnak az emberek több pénzhez jutni?!

  • A 80% Spórol illetve többet dolgozik, tanul! Szerencsejáték, pilótajátékok…
  • 15% Bankban kamatra vár, esetleg tőzsde, hagyományos vállalkozás, Ügyeskedés, kereskedés…

Ezek szerint az Ön képességeivel és adottságaival esélye sincs 7-8 számjegyű, havi jövedelemre? A gazdagság csak egyesek, az 5% kiváltsága lenne?

4 ember csoport alakul ki:

  1. Nincs ideje – nincs pénze: Zömében az alkalmazottak ők!
  2. Nincs pénze – de van sok ideje Zömében a nyugdíjasok, a munkanélküliek ők! Ők akik nem készültek fel időben, és csak az állami ellátásban bíztak! Vagy munkanélküliek, akik csak segélyekben gondolkodnak! 4 ember csoport alakul ki:
  3. Van pénze – de nincs ideje! Zömében a vállalkozók ők! Ők saját maguk alkalmazottjai lettek, a megélhetésért erejük felett kell dolgozni, bár a jutalom és a pénz is több, de nem mindig !

Mi jellemző egy vállalkozásra?

  1. Egyszer elvégzett munkáért egyszeri fizetés jár!
  2. Oda van kötve vállalkozásához! Aktív jövedelem.
  3. Nincs növekedési lehetőség! A szűk környezet, az elérhető célpiac!
  4. Állandóan fejleszteni kell, mert lemarad a versenyben!
  5. Bonyolult könyvelés, elszámolások!
  6. A rezsi, az adó, a közterhek akkor is vannak ha nincs forgalom, nincs bevétel!

 

 

 

4. csoport Rendszereket, hálózatokat építenek, a pénzt dolgoztatják!

Cégtulajdonos, befektető

  • Általában már nem ők dolgoznak, hanem a pénzt dolgoztatják!
  • Cégeket, rendszereket, gyárakat, kereskedelmi hálózatokat hoznak létre!
  • Ingatlanokat építenek, értékesítenek, adnak bérbe!
  • Tőzsdéznek, forgatják a pénzt alapokban, kölcsön adnak kamatért!
  • Akinek sok pénze van még többet csinál belőle! Persze itt is lehetnek óriási bukások, de nem gyakori, és egyébként is általában több lábon állnak!

 A pénz keresés – angolban pénzcsinálás – 4 módja

Robert T. Kiyosaki : A CASHFLOW-négyszög megmutatja, miért van, hogy egyesek kevesebbet dolgoznak, mint mások, mégis többet keresnek, kevesebb adót fizetnek és nagyobb anyagi biztonságban élnek.

A cél tehát a C faktoron át eljutni a befektetők közé, ahol már a pénz dolgozik helyettünk! DE MI KELL AHHOZ, HOGY ELINDÍTSUNK EGY SIKERES VÁLLALKOZÁST?! Egy nagyszerű egyedi ötlet! Sok pénz és idő! Türelem, kitartás! Az emberek többsége azonban könnyen, gyorsan és munka nélkül akar pénzt keresni!

Ezek hiányában, azonban ma, a hagyományos vállalkozások 80%-a tönkre megy, miután veszteségeit már nem tudja hitelekkel kitoldozni!

Nagyon sok vállalkozó, ezért ma felteszi magának a kérdést! Valóban ezt akartam mikor vállalkozóvá lettem?

Akkor mit tehet, ha nincs se:

Pénze

Végzettsége

Egyedi ötlete

Tapasztalata

Eszközei

Mit szólna, ha mutatnánk egy vállalkozási lehetőséget ahol:

– Nem kockáztat semmit, nem érheti veszteség!

– Nem igényel beruházást, telephelyet, alkalmazottat, minimális a rezsi költség, nincs árukészlet!

– Nem kell infrastruktúrát kidolgozni, hogy a termékek eljussanak a vevőinkhez. – Nem kell lekorlátozni az üzletkörét a környéken lakókra, hanem az egész világot a piacává teszi?

– Nem kell állandóan függeni a divattól, az időjárástól, a változó trendektől.

 – Nem kell fejlesztésre, innovációra költeni, mert ezt is elvégzik helyettünk. – Nem kell egyedi ötleten gondolkodni, már bevált és kiváló referenciával rendelkező termékek és üzleti szisztéma birtokosává válhat!

– A befektetése minimális, a jövedelme nagysága korlátlan, a cég minden jutalékot kifizet! Mit szólna, ha mutatnánk egy vállalkozási lehetőséget ahol:

– Nem kell az induláshoz vállalkozói igazolvány, van idő beletanulni, bátran próbálkozhat, és munkája mellett, szabadidődben teheti le az alapokat!?

– Minimális kezdő költséggel elindítható, olyan termékek vásárlásával, amit a legtöbb igényes ember ma már fontosnak tart, mert fontos az egészsége és jó megjelenése. – Ingyenesen, komoly szakmai támogatást, képzést, mentorálást kap!

 – Mindezek felett, egy olyan csapatba kerül, olyan embereket ismerhet meg, akik közül sok új barátja lehet, akik érdekeltek a sikerében, ezért segítenek mindenben! Ön választja meg kikkel szeretne dolgozni!

– Egyre kevesebb aktív jelenlétet igényel, út a passzív jövedelemhez!

Mi a passzív jövedelem?

A passzív jövedelem egyáltalán nem munka nélkül szerzett jövedelmet jelent, hanem MÁS TÍPUSÚ munkát igényel. Az aktív jövedelem azt jelenti, hogy mindig aktívan részt kell vennie a munkában, és csak akkor van bevétel, ha dolgozik.

A passzív jövedelem azt jelenti, hogy egyszer jól megalkot valamit és utána az, magától termeli a pénzt, az Ön állandó jelenléte, közreműködése nélkül is. Egyszeri munkával egy életre folyamatos jövedelmet teremteni. Passzív jövedelem a szerzői jog, vagy felfedezés, szabadalom birtoklása!

Elvileg passzív jövedelem a bankbetét, a kötvény is, de a kamat általában olyan alacsony, hogy nem igazán éri meg. Passzív jövedelem az ingatlan befektetés is, ahol az ingatlan értéke mellett, havi bevétel lehet annak kiadásából, már ha ez nem jár napi feladatokkal. Lehet egy jól felépített cég is az, ha minden irányítás feladat ki van adva, s Önnek csak a nyereség jön év végén.

DE passzív jövedelem forrás egy jól működő, aktív, jól felépített fogyasztói hálózat is, ahol a tagok önállóan veszik meg termékeiket havonta, az üzletépítők pedig önállóan építik a saját hálózatukat, mint saját vállalkozásukat, a mi állandó jelenlétünk, vagy folyamatos ösztönzésünk nélkül is!

Egyszer elvégzett munkáért – tájékoztatás, beléptetés, képzés – egy életen át jutalék jön a cégtől, a tájékoztatás és képzés miatt elkötelezett fogyasztók és üzletépítők után!

Miért ajánlják a Network marketinget a legjobb vállalkozási formaként?

 Miért a legjobb és mindenki által elérhető, passzív jövedelem forrás?

– Mert bárki belekezdhet, jellemzően munka mellett!

– Nem igényel képzettséget, végzettséget, nincs korhatár!

 – Nem igényel nagyobb befektetést!

– Nincsenek kereseti korlátok! – Egyszer elvégzett munkáért, egy életen át jutalék. – Egyre kevesebb munkával, egyre több pénz!

– Nemzetközileg építhető!

– Az MLM képzések haszna, az élet más területeire is kihat! – Örökölhető, passzív jövedelmet ad!

A network marketing lényege!

Miért a Network marketing?

„Inkább részesülök 100 ember munkájának 1%-ából, mint 1 ember munkájának 100%-ából” Paul Getty

Az eladott termékek nyereségének nagy részét a cég, nem reklámra, boltokra, alkalmazottakra költi, hanem a rendszerben csatlakozott és hálózatot építő, saját fogyasztással rendelkező üzletépítők közt osztja szét, az elért szintek, eredmények alapján, jutalékként!

 Az MLM vállalkozás nem a saját vállalkozása, hisz a cég a vállalkozó, aki számláz a vevők felé! Ön független vállalkozóként marketing tevékenységet folytat aminek eredménye után jutalékot kap. Ezért fontos, hogy megfelelő megbízható céget válasszon, amire egész életre tervezhet!

Az emberek megoldásokat keresnek!

  • Egészségügyi problémákra
  • Betegségek megelőzésére
  • Egy egészségre nem ártalmas kávéra
  • Jobb fizikai állapotra
  • Táplálék kiegészítésre
  • Anti aging – öregedés lassítására
  • Diéta, fogyás, túlsúlyra
  • Szép bőrre
  • Pénzügyi megoldások
  • Anyagi függetlenség
  • Szabadság
  • Passzív jövedelem
  • Nyugdíj helyett vagyon
  • Saját maga főnöke legyen
  • Kockázat nélküli vállalkozásra Az MLM cég megoldást ajánl, kínál fel!

Az MLM vállalkozó összehozza a kettőt!

 Táplálékkiegészítők Gyógygombák Gyógynövények Egészséges kávék Kozmetikumok Higiéniai termékek MLM lehetőség Felvállalható cég, munka Igazságos marketingterv Igazságos jutalmazás Passzív jövedelem lehetősége Nemzetközi üzletépítés Ingyenes tudás és képzés anyag Online eszköztár Vezetői karrier Utazási jutalmazás Családias közösség

Mi a különbség az MLM és a hagyományos vállalkozások között?

 Hagyományos vállalkozás

  • Magas kezdő tőke szükséges / 3-5 millió /
  • Saját árukészlet kell, befektetés, ami könnyen a nyakán maradhat!
  • Lassú a megtérülés, több év is lehet!
  • Általában beruházást, telephelyet igényel!
  • Önnek kell kitalálni, megalkotni, gyártani, értékesíteni a termékeket.
  • Már az elején kell cég vagy vállalkozói igazolvány, s ezzel az állam felé jönnek a kötelezettségek, akkor is, ha nincs bevétel!
  • Nagy a kockázat, sokat veszíthet!
  • Korlátozott növekedési lehetőségek!
  • Zömében aktív jelenlétet igényel, ha nincs jelen, leáll a bevétel is!
  • Korlátozott nyitva tartás, vevőkör!
  • Nemzetközi piacra nehéz kilépni, mindenhol másképp lehet céget alapítani, adózni és bevezetni termékeket!
  • Ha nyugdíjba megy, és nincs, aki átvegye a céget, nem termel többé jövedelmet!

MLM vállalkozás

  • Minimális kezdő tőkével elindítható / 32-200 ezer /
  • Megtérülés akár az első hónapokban!
  • Nem igényel beruházást, telephelyet, alkalmazottat, minimális a rezsi költség, nincs árukészlet!
  • Nem elad, csak reklámoz, kiközvetít!
  • Nem kell induláshoz vállalkozói, elég akkor kiváltani, mikor már annyi stabil havi jövedelem van, és gyűlt össze, hogy érdemes felvenni!
  • Nincs kockázat, nincs mit veszteni, mivel nincs befektetés!
  • Korlátlan növekedési lehetőségek, akár nemzetközileg is! Az egész világon jelen lehet, bárhonnan dolgozhat irányíthat, és élhet, s ott veszi fel a pénzt az egész világ forgalma után ahol él, az ottani törvények adózás alapján!
  • Egyszer elvégzett munkáért, egy életen át jutalék!
  • Egyre kevesebb aktív jelenlétet igényel, út a passzív jövedelemhez!
  • Korlátlan nyitva tartás, piac az egész világ!
  • Fiatalon nyugdíjba mehet, a passzív jövedelem, örökölhető és stabil bevétel lehet idős korban is, mikor már nem tud vagy nem akar dolgozni!

Ez tényleg működik?

 A statisztikák, és valós gazdasági számok alapján egyértelműen kimondható, hogy a legnagyobb gazdasági válságban, ami az elmúlt évtizedeket jellemezte, a direkt értékesítés, a network marketing iparág lankadatlan növekedést mutatott. A hiteles és valós MLM cégek forgalma évről évre kiugróan magasan növekszik, és ezzel nagyon sok embernek ad megélhetési biztonságot, amellett, hogy a forgalmazott termékek is sokak életminőségét javítják! Mért adatok alapján, az MLM cégeknek a világon, ma már több mint 96 millió tagjuk van és az általuk lebonyolított forgalom több mint 178 milliárd dollár, amiből több mint 71 milliárd dollár kerül jutalékként kifizetésre évente.

MLM vagy piramis játék?

NE LEGYEN NAIV! Természetesen nem söpörhetjük a szőnyeg alá, azt a rengeteg negatív tapasztalatot és véleményt, ami miatt az MLM szakma sok helyen nem éppen legnépszerűbb kategóriába tartozik! Ezért fontos felhívni a figyelmet, hogy az MLM nem azonos a könnyű gyors és munkanélküli meggazdagodást ígérő, pilótajátékokkal, piramisjátékokkal. Amikor a termék „nem lényeges” úgyis mindenki a pénz miatt csatlakozik, szöveget hallja, vagy nincs is termék, csak belépési, fenntartási pénzek, pozíciók megvétele, akkor jobb, ha gyanút fog!

Melyiket válasszam?

Rengeteg MLM cég van a világon, ennek egy része Magyarországon is elérhető. De mielőtt naivan belevágna az első legjobban hangzó ajánlatba, merjen és akarjon tájékozódni! Sok „világ legjobb ajánlata” cég tűnt el, ment tönkre, lett betiltva vagy csak kivonult Európából! Rengeteg ígéret van, és sokan próbálnak fűt, fát ígérni és elhitetni, hogy az ő cégük, termékük, rendszerük a legjobb, és őnáluk keresheti legkönnyebben, a legtöbb pénzt!

Ajánlhat tovább táplálékkiegészítőket, kozmetikumokat, tisztálkodási és tisztitó szereket, edényeket, műszaki termékeket! De ajánlhat autó vásárlási, utazási, aranybefektetési, bitcoin, vagy vásárlói közösség lehetőségeket is, vagy napenergiába, kötélvasútba, esetleg hirdetési felületekbe való befektetéseket is. Vannak egyszerűnek tűnő videó, hirdetésnéző, kattintgató, kérdőív kitöltő, aukciós és ezekhez hasonló ajánlatok, de ezek fizetőképessége, és megbízhatósága nagyon megkérdőjelezhető, gyakran nem fizetnek, és csak becsapás az egész.

De elég népszerűek mert könnyű és egyszerű lehetőségnek adják el, és sokan annyira akarják a pénzt, hogy naivan mindent elhisznek, és másokat is próbálnak beszervezni, ha kell hazugsággal is! Ezek törvényessége is eléggé kétes.

A fő kérdés melyikkel tud azonosulni, és melyiket tudja felvállalni és képviselni! Mert ha az ember eljátssza a hírnevét, nehéz lesz azt újra visszaszerezni! Arra is figyelni kell, hogy legtöbbször nem az ajánlat a fontos, hanem az ajánló! Aki komolyan gondolja, ezerszer megnézi, hogy egy cégen belül kihez csatlakozik!

Legyen valós termék – ne csak valami online dolog, vagy vásárlási jog, pozíció, vagy valami jelképes dolog, amivel hitelessé próbálnak tenni egy valójában pilótajátékot!

A termék valós igényeket elégítsen ki, és legyen hatékony, olyan, amire az emberek minden hónapban szívesen áldoznak. Én személy szerint a kézzel fogható, valós termékekben hiszek, amit akkor is megvennének az emberek ha nem kapcsolódna hozzá üzleti lehetőség.

És legyen önmagában is haszna, vagyis ha nem megy az üzlet, akkor is legyen értéke, – magamra kenem, megeszem, megiszom, elhasználom – és nem csak egy jog, egy pozíció, egy befektetés, online eszköz, aminek később nem veszem hasznát.

A legfontosabb azonban nem a termék!

Sok nagyon jó termék van – szerintem MLM-ben nem is lehet rossz termék – de, ha üzletet akarsz építeni, a legfontosabb a VEZETÉS! Kik az alapítók, a külföldi vezetők, és kik vezetik a magyar csapatot? Valóban vezetők-e, hitelesek, magabiztosak, karizmatikusak-e és tudják-e tanítani, bátorítani, motiválni, segíteni a csapatot? Vannak-e heti képzések, webkonferenciák, rendezvények, segítenek-e tárgyalni? A nagy növekedés nem a jó termékekhez kapcsolódik, hanem a nagy vezetőkhöz! Milyen szempontok alapján válasszon!?

  • Legyen a cég legalább 5 éves, tőkeerős, és legyenek nyilvános adatai, melyek növekedést mutatnak! / Emlékezzünk az elmúlt 8 év bukásaira!
  • Legyen magyar ügyfélszolgálat, reklamációra lehetőség!
  • Ne legyenek termékellátási, jutalék kifizetési problémák soha!
  • Legyenek a vezetők elérhetőek, és megközelíthetőek!
  • Ne legyen támadható, ne legyen tele az internet, bizalmatlanságot sugalló, negatív cikkekkel, MLM sérültek beszámolóival a céggel kapcsolatban.
  • A marketingterv legyen érthető, kiszámítható, igazságos, inspiratív, és teljesíthető! Ne legyenek benne beépített kényszerek, amik miatt a tagoknak akkor is vásárolniuk kell, ha nincs rá szükségük, nem engedhetik meg maguknak! Ne lehessen semmit bukni, elveszteni, visszaesni, nullázódni, mindenki maga választhassa meg a módszert és a sebességet is!
  • Lehessen online építeni, ehhez legyen profi céges honlap, webáruház ami a világ minden országában elérhető, kiszolgál. Legyenek profi marketing anyagok, videók több nyelven! Milyen szempontok alapján válassz!?

Szokott másoknak ajánlani dolgokat?

 Vannak dolgok amiket biztos ön is ajánlott másoknak, de sose kapott érte pénzt! Így terjedt el anno az IWIW meghívásos alapon. De így szaporodik napról napra a Facebook, a Google és más weboldalak tábora! Ön posztol, tartalmat oszt meg, hozza az ismerőseit, a forgalmat az oldalra, és ők keresnek milliárdokat vele! Így terjedtek el a számitógépek, a Windows, az Apple!

 De így lesz népszerű egy jó étterem, mozi film, játék, vagy hotel is!

Vagy gondoljon bele, mekkora vagyona lehetne, ha ön kezdte volna ajánlani másoknak a mobiltelefont, és ma csak 1 eurót kapna, minden eladott telefonból vagy percdíjból?

 Vannak cégek, bankok stb akik ajánlási rendszert vezettek be, és ha ön hoz vevőket, ügyfeleket kap érte valami kedvezményt!

 Ilyenek az affiliate üzletek is, ahol érzékelik ha az ön honlapjáról jön vevő, rendelés és fizetnek utána valami százalékot. Jellemzően ez a közvetlen első szintre vonatkozik, ha az is tovább ajánlja azért már csak ő kap.

 Az MLM lényege is hasonló, de sokkal nagyobbak a visszaosztások a forgalomból, és nem csak a közvetlen ajánlása után kap pénzt, hanem azok fogyasztása után is, akiket az n által csatlakoztatott tagok hoznak be végtelen mélységig.

Tudom általában itt kerülnek elő a kifogások!

Működni fog ez nekem is? Hisz én:

  • Nem tudok és nem akarok eladni!
  • Nem akarom a környezetemet, barátságaimat anyagi haszonszerzésre felhasználni!
  • Én nem vagyok ilyen!
  • Nem akarok házalni, ügynökké válni!
  • Én nem érek rá, nem vagyok erre alkalmas, nekem ez biztos nem sikerülne!
  • Nincs erre pénzem!
  • Én nem tudok jól beszélni, nem tudok senkit meggyőzni!
  • Én nem tudnék ebben hiteles lenni.
  • A szomszédomnak se sikerült!
  • Inkább valami tisztességes munkát szeretnék! Megértem az érzéseit, mégis kérem hallgasson végig!

 Gondolkozzon el!

  • Ha fodrász lenne és nyit egy szalont, vagy autószerelő és nyit egy műhelyt, vagy kereskedő és nyit egy boltot, minden rokonát, barátját, ismerősét ingyen vagy önköltségen fogja kiszolgálni? Abban az esetben nem szégyellené, hogy haszna van rajtuk?!
  • Az élet az eladásról szól! Ha érvényesülni akar és nem beletörődni a „sorsba”, akkor el kell tudnia adni magát, mint a legjobb választás, a legjobb munkaerő, legjobb vezető, de akár a legjobb férj is!

Meg kell tanulnia eladni, marketingezni, és az élre törni, és az MLM erre a legjobb tanpálya!

  • Ha nem tud ismerkedni, beszélgetni, értékeket átadni, tájékoztatni embereket fontos és hasznos dolgokról ami segíthet rajtuk, akkor ezt el kell fogadni, bele kell nyugodni vagy érdemesebb lenne fejlődni és új készségeket kifejleszteni? Nem az MLM, hanem a személyisége miatt!!
  • Akarja vagy nem ÖN, mint minden ember, már hálózatépítő, amióta felnőtt és beszélni, cselekedni tud! Mindenki hatással van a környezetére, vagy negatív hatással és energia vámpír, vagy pozitív és mindenki jól érzi magát a társaságában! Kihat a beszéde a viselkedése a környezetére, és embereken keresztül mehet tovább ez a hatás másokra!

Az MLM se más, mint hatással lenni emberek életére! Elhitetni emberekkel, hogy van kiút, van remény van megoldás, a cég pedig az eszközt adja ehhez! Idáig is hatással volt környezetére, csak ezt kell tudatossá tenni!

A mi feladatunk:

  • Természetesen csak akkor érdemes belekezdeni, ha megismertük a termékeket, és elégedettek vagyunk a hatásukkal, sőt megszeretjük őket annyira, hogy akkor is megvennénk, és annyiért, ha nem kapcsolódna hozzá üzleti lehetőség! A mi munkaeszközünk a saját terméktapasztalat, befektetünk az egészségünkbe! Ez garancia is a termékek minőségére, hisz, ha nem lennének jók és hatékonyak, akkor senki se ajánlaná! Ez “kényszeríti” a céget a legjobb minőség és ár felé!
  • Ha vannak jó tapasztalataink akkor megosztjuk másokkal, és vele együtt megmutatjuk, az üzleti lehetőséget is! Megmutatjuk, hogy ők is plusz pénzt kereshetnek azáltal, hogy leváltják eddigi fogyasztásukat, a saját cégük termékére, és segítenek másoknak is, hogy ők is regisztráljanak, és olcsóbban jussanak a termékekhez!
  • Az Ön környezetében vannak, akiknek fontos az egészségük, hisznek az egészséges életmód, a megelőzés fontosságában, vagy épp gyógyulni szeretnének?

 Van akinek fontos a jó megjelenése, szeretne fiatalosabban kinézni, a ráncait eltűntetni, szeretné fiatalabbnak érezni magát, és a legjobb kozmetikumokat keresi?

Van aki plusz bevételt, mellékállást, otthoni munkát keres, aki szeret utazni, aki nyelveket tud, és szeretné pénzre váltani, aki változtatni akar az életén?

  • A feladatunk az emberek tájékoztatása és mindenki szabadon dönt, hogy érdekli vagy, nem ! Minél hitelesebbek vagyunk, annál jobban hallgatnak ránk és követnek.

Nem kell eladni semmit!

Bár a jövedelmi lehetőségeknél mindig ott van a kiskereskedelmi haszon lehetősége is, és szabad kiskereskedelmi módon értékesíteni, kiskereskedelmi áron, de ez nem jellemző. Ebben az esetben az eladónak kell számlát adni és ehhez vállalkozónak kell lenni. Sokan azonban nem vállalkozóként kezdenek az üzletbe, csak akkor lesznek azok, mikor már annyi a jutalék, hogy nem levásárolja, hanem leszámlázza és adózik utána és ehhez már muszáj annak lenni!

Az MLM nem az értékesítésről szól, és a vonzó MLM jövedelmek se értékesítésből származnak, hanem fogyasztói hálózat építéséből! Én nem árulom a termékeket, nem szolgálok ki, nem futok az emberek után katalógussal és dobozzal, hogy vásároljanak már tőlem!

Az én dolgom csak a tájékoztatás! Fogyasztani a termékeket és a jó tapasztalatokat megosztani, elmondani azoknak, akiket érdekel és tájékoztatni őket, hogy vásárolhatnak ők is a webáruházból és élhetnek a törzsvásárlói kedvezményekkel?!

Az embereket nem lehet megváltoztatni, nem lehet kimozdítani a megszokott életükből, szokásaikból. Ezért azokat kell megtalálnunk, és azok jó ha megtalálnak akik már eljutottak oda, hogy változtatni akarnak! EZ A LEGKOMOLYABB RÉSZE A MUNKÁNAK!

A tájékoztatás, reklám, népszerűsítés, új fogyasztók és üzletépítők toborzása sok féle módon lehetséges, mindenkinek az egyénisége, képességei szerint. Lehet offline, az ismeretségi kör, a „névlistánk” megkeresésével, hideghívással, ismerkedéssel, és lehet onlinemarketinggel, weboldalakkal, blogokkal, Facebook marketinggel, online hirdetésekkel és egyéb módon.

Otthoni munkaként nagyszerű lehetőség kismamáknak, anyukáknak, nyugdíjasoknak és olyanoknak, akik szívesen dolgoznának kötetlenül. Egyre többen fordulnak ehhez a lehetőséghez utolsó mentsvárként olyanok, akiknek nincs más munkalehetőségük és szeretnének könnyen az internet segítségével pénz keresni.

DE SENKI SE ÉLJEN ÁLOM VILÁGBAN!

Ez nem könnyű, ingyenes, gyors pénzkereseti lehetőség! Ingyen sajt csak az egérfogóban van! Vannak akik azt mondják, csak annyi a munka, hogy „ másol és beilleszt” módon napi hirdetéseket nyomatni ingyenes fórumokon, Facebook csoportokban.

De ez így nem igaz, már Dunát lehet rekeszteni az ilyen hirdetésekkel! Ennél több kreativitás kell! Azonban tudomásul kell venni, hogy vetés nélkül nincs aratás és csak az érhet el eredményeket, aki hajlandó képezni magát, kész a változásokra és változtatásokra és tanul, új készségeket fejleszt ki, kitartó és mer önmaga lenni, mer kreatív lenni és mást csinálni, mint az átlag!

Az emberek ugyanis nem azt veszik meg amire szerintünk szükségük lenne, hanem amit ők akarnak! Ezért a legfontosabb, megtanulni, hogy ne eladni akarjunk, hanem elérni azt, hogy vásárolni akarjanak tőlünk, csatlakozni akarjanak hozzánk, dolgozni akarjanak velünk!

Ha sokat dolgozol a munkádban megélhetsz belőle, de ha sokat dolgozol magadon, akkor vagyonos ember leszel!

Mennyit lehet ezzel keresni?

Nagy mértékben függ, a csatlakozás módjától, az indulás sebességétől! Mi másolódik? Mennyire hiteles valaki, helyes-e az attitűdje, vállalkozásként kezeli vagy szerencsét próbál?! Hajlandó-e befektetni, váltani, és saját terméktapasztalatok alapján dolgozni! Egyértelműen kimondható, hogy nem értékesítésből, kiskereskedelmi haszonból – bár ez is van – hanem hálózatépítési munkából lehet, akár 7-8 számjegyű passzív jövedelmet kiépíteni! Jellegzetessége, hogy eleinte úgy kell kitartóan dolgozni, hogy még nem kap sok pénzt, de később meg már úgy is kap egyre több pénzt, ha már nem dolgozik, a rendszer működik magától, az emberek az Ön közreműködése nélkül is vásárolnak és építik a saját üzletüket!

 A legtöbb ember ha választania kellene, az azonnali 1 millió vagy aközött, hogy 1. nap kap 1 forintot de minden nap duplázhatja a pénzét egy évig, akkor a gyors pénzt választaná! Pedig, ha számolna akkor látná, hogy az 1 milliót már az első hónap vége előtt megkapná így!

Az MLM a hatástöbbszörözés üzlete!

 Ha jó a marketing terv, a másolódás, jók az eszközök, a termékek, a vezetés akkor nem nagy dolog havonta megvenni a saját termékeket és egy valakit csatlakoztatni a hálózatba. Ha sikerül az elindítás, akkor egy idő után már nélkülünk is hatványosan nő az üzlet!

 Egyszeri munkáért, egy életen át jöhet a jutalék, ha azt az egyszeri munkát jól csináltuk, vagyis jól mutattuk be az üzletet és jól indítottuk el az új munkatársunkat! Hatástöbbszörözés!

Sokak számára vonzó az MLM jövedelem de mégse kezdenek bele mert:

  • Nem hiszik el, hogy működik. A negatív dolgok, rossz hírek sokkal könnyebben terjednek így ha MLM-ről van szó a legtöbben az átverésre, piramisjátékra, beszervezésre, nyomulásra gondolnak és azokra akik „belebuktak” és állítólag sok pénzt vesztettek vele! Tény, hogy komoly pénzeket a tagok 2-5%-a keres csak, de ez nem a cégek hibája, az ok, a tagok tanuláshoz és munkához való hozzáállásában keresendő.

 A tény hogy az MLM cégek forgalma több mint 178 milliárd dollár, amiből több mint 71 milliárd dollár kerül jutalékként kifizetésre évente, tehát igenis működik! • Nem értik meg, hogyan működik. 1. Az alkalmazotti gondolkodásmód számára idegen, hogy az ember úgy dolgozzon, hogy ne kapjon érte pénzt. Nem értik a vállalkozás lényegét, vagyis hogy előbb vetni kell ahhoz hogy arathass! 2. Összetévesztik az MLM-et az értékesítéssel és azt gondolják, hogy az a feladat, hogy egy cég termékeivel üldözzük az embereket és azt próbáljuk eladni nekik. Az MLM szemléletátadást, tájékoztatást jelent.

  • Félnek a kudarctól vagy épp a sikertől! Amíg a veszteségtől való félelem nagyobb, mint a nyereség iránti vágy, addig nem lesz hajlandó változtatni. Sokszor a sikertől is félhetnek, hisz a siker felelősséggel is jár, hisz vezetők leszünk és mások számítani fognak a segítségünkre, támogatásunkra, és miattunk kezdenek bele!
  • Egyszerűen lusták, nem akarnak változtatni. Egy vállalkozásban pörgés van, napi feladatok, kockázatok és izgalmak. Míg egy munkahelyre az jellemző, hogy te annyit dolgozol épp, hogy még épp ki ne rúgjanak és ők annyit fizetnek neked, hogy te még holnap is bemenj reggel dolgozni. Igazi Status Quo! Változás csak akkor jön majd, ha megérti mit nyerhet és az lesz annyira értékes, hogy merjen belevágni és cselekedni!

Tanulja meg és csinálja profin! Lehetetlen egy prezentációban elmondani mindent az MLM-ről és azokról a dolgokról, ami által valaki sikeres lehet, és azokról a hibákról, amik miatt az emberek többsége nem lesz sikeres, és csalódottan hagyja abba, mert ez tény.

Ez egy szakma, amihez tudás kell, elkötelezettség és kitartás. Azért, hogy ezt a tudást megszerezze és sikeres legyen, írtam egy könyvet, amibe 10 év tudását és tapasztalatát írtam bele. 310 oldal tömény tudás és információ arról, hogyan érdemes belekezdeni és csinálni ezt az üzletet, és mi a SIKER képlete!

Ha elolvassa és megcsinálja a benne leírtakat, akkor hiszem, hogy Ön is választott hálózata legsikeresebb tagja lesz! Az MLM, az üzletépítés nem elsősorban a termékekről szól, hanem arról, hogy az emberek olyan vezetőket keresnek akiket érdemes és lehet követni, akik hitelesek és akikkel jó együtt dolgozni! Az MLM egy rejtett vezető képző is egyben. Nemcsak eladni, hanem vezetni, csapatmunkában gondolkozni is kell tudni és olyan személyiséggé válni akit az emberek követni akarnak, bármit is csinál! Ennek a titkát tanulhatja meg a könyvemből, persze sok offline és online módszer és eszköz mellett!

A könyv nyomda leállás miatt már csak ebook formában lesz rendelhető. Esetleg hangoskönyv is lesz.   

Az ebook ára 2990Ft . Ha érdekel írj ide: wellnesskavehaz@gmail.com

telefon +36709359300

Mérlegeljen!

Milyen elkötelezettséggel, terhekkel jár ha csatlakozik? Mit veszíthet ha megteszi?

SEMMIT!

Tele van kérdésekkel?

 Ez természetes! Senki se született profi hálózatépítőnek! Ez egy szakma, amit meg lehet és kell tanulni! A siker mindenki számára elérhető, akiben:

– Nagy a tanulási és tudás iránti vágy! és

 – Teljes a változásra való hajlandóság!

 Vagy ahogy szokták mondani: A siker 90% helyes hozzáállás és csak 10% tudás! Vagy másképp: A siker 90%-a a MIÉRT és csak 10% a HOGYAN?!

Ezért ne ragadjon le a hogyannál! Legyen győztes hozzáállása és jelleme, legyen a szívében égő vágy a sikerre, és az emberek keresni fogják a lehetőséget, hogy csatlakozhassanak ahhoz amit csinál!

„Ne azon gondolkodj, amid nincs, hanem azon hogy mit tudsz csinálni azzal amid van!” „Azokat az evezőket kell használni, amelyek kéznél vannak, és azzal a széllel kell vitorlázni, amelyet Isten ad.

„ C. H. Spurgeon Ne várj, a legjobb alkalom soha nem fog elérkezni. Kezdj hozzá ott, ahol éppen most vagy, és használj bármilyen eszközt, ami csak a kezedbe kerül, hiszen a legjobb szerszámokat útközben úgyis meg fogod találni. Napoleon Hill “

A képzelőerő fontosabb, mint a tudás. A tudás arra korlátozódik, amit megértünk, de a képzelőerő magába foglalja az egész világot, mindent, ami érthető és tudható.“ Albert Einstein

Gratulálok a döntéséhez!

Ahogy Henri Ford mondta: Ha azt mondod meg tudod csinálni, vagy azt hogy nem tudod megcsinálni, mindenképp igazad van! Bárhogy is dönt, jól teszi! Az az Ön választása! A mi dolgunk a tájékoztatás volt! Válassza a sikert, a jólétet és teremtsen anyagi biztonságot szeretteinek és önmagának! A múlton nem tud változtatni, a jövő viszont a ma döntéseitől függ! Döntsön és cselekedjen!

Ha még jobban meg akarja érteni az MLM lényegét, olvassa el a Miért az MLM cikkemet és nézze meg benne Eric Worre videóját amin a világ leghíresebb üzleti szakemberei, motivációs előadói beszélnek a z MLM nagyszerűségéről. 

 

Ha MLM céget keres , keressen meg.

bakoedit12@gmail.com Nagy Gábor és Bako Edit +36709359300